A biztonság társadalmi termék


A biztonság társadalmi termék
Idén immár második alkalommal rendezte meg a Biztonságpiac.hu hírportál, a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége (GTTSZ), valamint a Magyar Rendészettudományi Társaság (MRTT) a Biztonságpiac 2015 Konferencia és Kiállítás elnevezésű rendezvényt az ORFK Teve utcai székházában február 25-26-án.

A Biztonságpiac 2015 konferenciát megnyitó beszédében Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke kifejtette, a biztonságért a társadalom valamennyi szereplője felelősséggel tartozik. A gondolat szerint így a tágabb értelemben vett biztonság egyfajta társadalmi terméknek tekinthető.

A konferencián Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az Iszlám Államról, illetve az orosz-ukrán konfliktusról szóló előadásában leszögezte: nem reális veszély a harmadik világháború kirobbanása, azonban egy „melegháborús” helyzet annál inkább kialakulhat. Horváth Attila, a Terrorelhárítási Központ (TEK) felderítési igazgatóhelyettese szerint Magyarországon jelenleg nincs terrorfenyegetettség, ami többek között annak is köszönhető, hogy a TEK nagy erőket fordít a megelőzésre és felderítésre. Ennek érdekében a szervezet fejlett, azonnali elérhetőséget biztosító információs hálózatot épített ki ötven másik országgal.

Élelmiszerrel kapcsolatos terrorfenyegetés ugyan már volt, de tényleges cselekményre még nem került sor Magyarországon – mondta a Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatal (NÉBIH) igazgatója. Helik Ferenc kiemelte: az élelmiszerlánc rendkívül sérülékeny, hiszen egyszerűbb az ételt megfertőzni, mint például egy robbantásos merényletet megkísérelni. Élelmiszerbiztonsági szakértők szerint nem az a reális veszély, hogy Magyarországon bekövetkezik-e valamilyen incidens, hanem az, hogy a világban valahol történik-e ilyen. A globális kereskedelmi lánc miatt ugyanis akár 24 óra alatt a világban bárhova eljuthatnak a fertőzött élelmiszerek.

A magyarországi börtönviszonyokba Lajtár József vezérőrnagy, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) informatikai és gazdasági helyettes vezetője nyújtott betekintést a Biztonságpiac 2015 konferencia résztvevőinek. Az elmúlt évben kiemelkedő jelentősége volt a férőhelybővítésről szóló döntésnek, hiszen jelenleg 141 százalékos a börtönök kihasználtsága, ráadásul az uniós előírások miatt növelni kell az egy fogvatartottra jutó szabad (beépítetlen) terület nagyságát is. A kapacitásbővítés érdekében a BVOP az önkormányzatokhoz fordult, és a helyhatóságok részéről a várakozásokat is felülmúló érdeklődés mutatkozott az együttműködés iránt.

A Biztonságpiac 2015 konferencián Zsitnyányi Attila, a Magyar Védelmiipari Szövetség elnöke kifejtette: elsősorban a magyar fejlesztéseket kell előnyben részesíteni olyan termékek esetében, amelyekre vészhelyzet esetén van szükség. Sevecsek János, a Carinex Kft. igazgatója az egyre kiterjedtebb drónhasználat kapcsán felhívta a figyelmet a törvényi szabályozás hiányára, enélkül ugyanis beláthatatlan következményekkel járhat az ilyen eszközök felhasználása. A kibertérben megjelenő fenyegetések szintén olyan kihívásokat jelentenek, tavaly globálisan mintegy egymilliárd dollárnyi kárt okoztak ezek a támadások, melyek közül minden harmadik bankok ellen irányult. Sevecsek szerint a magyar IT-szakemberek tudása világhírű, amelyre alapozni kell a jövőben.

Otti Csaba magánbiztonsági szakértő szerint egyre nagyobb az igény a biometrikus biztonságtechnikai megoldások iránt, és egyre több cég akar belépni erre a piacra. Ezzel jelentősen felértékelődik azoknak a szakembereknek a tudása, akik valódi megoldásokat képesek szállítani.
Kalcsó Attila, az Aspecis Kft. szakértője ígéretes trendnek tartja a speciális alkalmazásokra is képes, például rossz látási viszonyok között is használható képrögzítő eszközök fejlesztését, gyártását. Wilhelm Tibor, a T-Systems Magyarország Zrt. senior értékesítési konzultánsa elmondta, integrátorként kiemelten fontos, hogy a megoldásszállító IT-szolgáltató közel álljon az ügyfélhez, és emellett visszacsatolást is biztosítson a gyártók felé. A T-Systemsnél a fejlesztéseket egy nagy központi hálózatra építik fel, az ügyfelek pedig arra kapcsolódva választhatják ki a számukra megfelelő termékeket.

A konferenciát záró, a hazai vagyonvédelem helyzetét áttekintő pódiumbeszélgetésen a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Kamara (SZVMSZK) társadalmi elnöke, Valenta László elmondta: a szakmában csak „133-as törvényként” emlegetett vagyonvédelmi törvény mára idejétmúlttá vált, és ideje lenne elgondolkozni ennek elvetésén, valamint egy új, akár a magánnyomozást is részletesen szabályozó magánbiztonsági törvény megalkotásán.

Forrás: Biztonságpiac.hu
Forrás: Biztonságpiac.hu
Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Az iPhone, mint céges belépőkártya
Olvasta már?
Az iPhone, mint céges belépőkártya