Hanghamisítással tettek szert 29 milliós zsákmányra a csalók
- IT biztonság
- /
- 2019-11-11
Természetesen a címben említett összeg amerikai dollárban értendő. Az átverés elszenvedője a japán pénzügyi óriás (Nikkei) amerikai leányvállalata volt, mely 29 Mio USD-t utalt át a bűnöző(k) számlájára.
Maga az eset még 2019. szeptemberének vége felé történt, de a nagyközöség számára csak nem régiben vált ismertté. Az eset részletes története nem ismert, mindössze annyi szivárgott ki, hogy a bűncselekmény során az elkövetők éltek az adathalászat eszközeivel, többek között megszerezték az egyik igazgató email azonosítóit és hangmintáját, melyeket később felhasználtak az utalást indító alkalmazott megvezetésére. Szakértők szerint évente többszáz millió dollárnyira tehető ezen csalások számlájára írható veszteség, de a cégek – mivel a Föld országainak jelentős hányadában ez nem tartozik a kötelezően jelentendő esetek kategóriájába – nem jelentik, a kicsalt pénzeket egyszerűen leírják „egyéb kiadásként”. Szakértők szerint ez az eset is rávilágít arra a bűnelkövetői szándékra, hogy hamarosan akár a hangazonosító megoldásokat is képesek legyenek átverni.
Forrás: PYMNTS.com