Arcfelismerő rendszert telepítenek a siófoki Petőfi sétány térfigyelő kameráira
Kép: siofoki-hirek.hu
- Közbiztonság
- /
- 2021-06-13
Arcfelismerő rendszerrel egészítik ki Siófokon a Petőfi sétány térfigyelőkamera-rendszerét. Lengyel Róbert, a város polgármestere arról számolt be, hogy a részben állami tulajdonú kínai Dahua Technology mintaprojekt keretében építi ki a megfigyelőrendszert, mely segítségével a térfigyelőrendszer operátorai akár a tömegben is megtalálhatják a sétányon szabálysértést, bűncselekményt elkövetőket.
A polgármester tájékoztatása szerint az országban egyedülálló módon "39 új, mesterséges intelligenciával ellátott kamerát" szerelnek fel. Az arcfelismerős kamerarendszert a jövő nyárra üzemelhetik be.
A rendszert a részben a kínai állam tulajdonában álló Dahua Technology szállítja majd. Ez a cég szerepet vállalt a kínai állam ujgurok elleni kampányában is, az ő arcfelismerő rendszereiket is bevetik a nyugati Hszincsiang tartományban élő muszlim kisebbség erőszakos asszimilációjában. Az ujgurok elleni kampányban játszott szerepe miatt a Dahua 2019-ben felkerült az amerikai kormány feketelistájára is.
A cégnek két súlyos adatbiztonsági botránya is volt, hackerek 2016-ban és 2017-ben is hozzáférést nyertek kamerarendszereikhez, a korabeli beszámolók szerint "bárki átvehette az irányítást az eszközök operációs rendszere felett.
2021 márciusában az amerikai Szövetségi Hírközlési Bizottság (FCC) "elfogadhatatlan nemzetbiztonsági kockázatnak" minősítette a Dahua szolgáltatásait és eszközeit. 2021. június elsején pedig az elektronikai és fizikai biztonsági rendszereket szolgáltatók amerikai érdekképviselete, a Security Industry Association is kizárta soraiból a Dahuát, mivel állításuk szerint megsértette a szervezet etikai szabályait.

Forrás: 444.hu
Tagek: arcfelismerés videotechnika
Cikkek hasonló témában
Ajax Video DomeCam Mini
- 2024-12-02
- /
- Kamera
Milestone XProtect 2024 R2
- 2024-11-26
- /
- CCTV
Techson MS6-os kamerák
- 2024-11-26
- /
- Kamera
Dahua TiOC 2.0 kamera
- 2024-11-26
- /
- Kamera
Reyee CCTV Megoldás Pre-Sales Fázis
- 2024-11-25
- /
- Biztonságtechnika