Video-biztonságtechnikai impressziók

Benyomások a magyar video-biztonságtechnika világáról

Video-biztonságtechnikai impressziók
Hihetetlen mennyiségű adat áramlik keresztül a kibertéren nap mint nap, s ember legyen a talpán, aki ki tudja szűrni a ténylegesen új, a video-biztonságtechnikai szféra számára releváns információkat.

Ha csak a magyar viszonylatokat vesszük figyelembe, egyfajta „vihar előtti csend” állapotában vagyunk. Jelentős változások állnak a küszöbünkön – lassan, lassan dörömbölnek az ajtón –, de egyelőre kevés jele látszik annak, hogy reagálni kívánnánk a jövő kihívásaira.


A jövő előszobájában

Tudom, hogy a csapból is már a mesterséges intelligencia (MI) és az 5G folyik, mégis az az érzésem, hogy sem ezeket, sem a kevésbé felkapott technológiai fejleményeket nem kezeli a helyén a szakma jelentős része. Szeretném jelezni, hogy úgy az MI, mint az 5G gyűjtő / keretfogalomnak tekintendő. Számos „apróság” kapcsolódik hozzájuk úgy az infokommunikációs technológiák, mint a kiberbiztonság elmélete és gyakorlata tekintetében. Szubjektív meglátásom szerint, lassan (gyorsan?) de biztosan át kell alakítanunk azt, ahogyan egy biztonságtechnikai / vagyonvédelmi projektet megközelítünk. Szükséges kilépnünk a „dobozból”. Nem csak azért, hogy pontosan megértsük az ügyfelek (végfelhasználók) valós igényeit, hanem azért is, hogy megszerzett pozícióinkat megőrizhessük, erősíthessük – vállalkozásunk jövőálló fejlődését megalapozzuk.

Ne feledjük el, a jövő már itt van! Valamilyen szinten elkezdődött, hiszen nem kevés biztonságtechnikai telepítő kezdett el okos-otthon / okos-épület projektekkel is foglalkozni. Ez, ha kicsiben is, de előre vetíti, merre tart a piac. Nem csak egy-egy szegmens, de komplett egészében. Ha valaki most felszisszen, hogy nagyon előre rohanok, annak részben igaza van. Kicsi távolabbra igyekszem tekinteni, de a „nagyon előre”-t vissza kell, utasítsam. Legfeljebb 3-5 éven belül egy teljesen más infokommunikációs ökoszisztéma fog körül venni minket, melynek „köszönhetően” a megrendelői igények is jelentősen át fognak alakulni. Ne felejtsük el, hogy a CCTV területén ma már mindennaposnak tekinthető a 4K felbontás és küszöbön a 8K – nem olcsó, de nem is elérhetetlenek a 20MP feletti képalkotó eszközök.

Hihetetlen erővel folynak azon technológiai fejlesztések (a chip- és egyéb hardvergyártók részéről), melyek lehetővé teszik az MI-alapú megoldások hatékonyságának növelését, és/vagy allokálását végponti (vagy ahhoz közeli) eszközökbe.

Az 5G és a küszöbön álló 6G – számtalan egyéb képességeik mellett – egy részt eliminálhatják a kábelezések egy részét, biztosítani fogják a biztonságtechnikához egészben/részben köthető IoT eszközök nagy tömegű integrációját a már meglévő és jövőbeni rendszereinkhez. Mindezeken túl az újgenerációs mobiltechnológiák számtalan üzleti lehetőséget biztosítanak úgy a biztonságtechnikai vállalkozások, mint a mobilszolgáltatók számára – amennyiben ezt az érintett felek is hajlandóak lesznek észre venni.

Egy kellemetlen gondolat motoszkál bennem, mely szerint lassan, de biztosan (minimum) ketté szakad a hazai biztonságtechnikai piac. Persze, ha csak bennem merülnek fel ilyes feltevések, az önmagában még semmit sem jelent, ezért el kezdtem a piacot jobban ismerő szakemberek véleményét most kikérni. Első körben a piac két, némileg átellenes pontjáról jelenítenék meg egy-egy véleményt. Az első cég inkább rendszerintegrátornak tekinthető, míg a másik a nagykereskedelem világában is rendelkezik egynehány pillérrel.

Csak okosan

Játszhatnám a rejtélyes nyilatkozó c. játékot, de a úgyis egyértelmű lenne, hogy az alábbi gondolatokat Kövesdi József (Senit Kft, OKOSFARM) osztotta meg velem.

A Senit szűk évtizede szembesült azzal a ténnyel, hogy a mezőgazdasági megrendelők nem szükségszerűen csak és kizárólag vagyonvédelmi célokra szeretnék alkalmazni a cég által telepített CCTV rendszereket. A telepítés célja (részben/egészben) az adott területen zajló „termelési” folyamatok (táv-)felügyelete volt. Ezt kezdetben emberi erővel oldották meg, azaz egy ember ült a monitor előtt, figyelt, számolt, elemzett. Felismerve a piaci rést a Senit rálépett a fejlesztés rögös útjára, a többi pedig történelem – ahogyan azt mondani szokás. Nem csak a mezőgazdaság területén lesz egyre nagyobb kihívás a megfelelő minőségű és mennyiségű humán erőforrás hiánya. Ennek hátulütőit pedig leginkább a digitalizáció és automatizálás egyre magasabb arányával lesznek képesek eliminálni a (mezőgazdasági, ipari, logisztikai stb.) vállalkozások.


Kövesdi József felhívta arra a figyelmet, hogy alapvetően már rendelkezésünkre állnak azon („CCTV”) technológiák melyeket nem csak a CCTV kamerák marketing prospektusaiban vázolt funkciókra lehet alkalmazni. Példának okáért, a már mindenki számára elérhető nagyfelbontású kamerák és az azokba (vagy a kamerák képét fogadó központi egységekbe) integrált hatékonyabb MI-alapú objektumazonosító/osztályozó segítségével nem csak az emberek és járművek azonosíthatók, de az állatok is. Így lehetővé válik csordák/nyájak stb. egyszeri/rendszeres megszámlálása. Drónokra integrált kamerákból származó (nagyfelbontású) képi információ révén nem csak az állatállomány követhető nyomon nagy biztonsággal, de spektrálanalízis révén a termés érettségi fokára is rálátásuk lehet az illetékeseknek anélkül, hogy egy távolabbi területre személyesen ki kellett volna menniük. Persze, ahhoz, hogy a rendszer pl. szarvasmarhákat tartson számon, nem elég kivenni a dobozból a kamerát és a rendszert „néhány óra” alatt felprogramozni. Ez bizony akár több munkanapos „alkalmazásfejlesztést” igényel.

Természetesen, a fejlesztéshez és az új technológiák implementálásához az ezeket érteni és alkalmazni képes kollégák megléte elengedhetetlen. Ez egy jelentős kihívásokat jelentő feltétel, különösen annak tudatában, hogy azon ifjabb és idősebb szakemberek, akik ezekhez megfelelő szinten értenek, nem csak kicsiny hazánkban igen keresettek.

A lehetőségek száma természetesen ennél sokkal bővebb, kis túlzással csak a fantázia szab gátat az „alkalmazásfejlesztések” vonatkozásában; de ha erre nem akarunk erőforrást áldozni, egy olyan „egyszerű” funkció, mint a hőtérkép (az objektumok mozgása révén kirajzolódó, jellemző útvonal / tartózkodási hely kimutatása színkódok révén) is jelentős többletinformációhoz juttathatja úgy az állatartót, mint egy gyártóüzem vagy logisztikai terület tulajdonosát.

A ketté szakadó piac

A másik válaszadóm az LDSZ Kft-től Szabó László volt. Meglátása szerint határozottan érezhető a magyar piac kettéválása. Egy részt ott van (és egyre erősödik) a DIY (csináld magad) jellegű, egyszerű rendszerek piaca. Ezen rendszereknél a végfelhasználó egyszerű igényeket fogalmaz meg: „látni, bizonyítani, vagy csak biztosnak lenni abban, mi történt a védett területen”. Ezek jellemzően kis rendszerek, jobbára 1-8 db „analóg” kamerával. A telepítést egyes esetekben maga a végfelhasználó, vagy valamilyen (nem szükségszerűen vagyonvédelmi) telepítő végzi.


Másrészt a „rés” másik oldalán foglalnak helyet a komoly ipari-kereskedelmi megrendelők, akiknél már magasabb színvonalú mérnöki munkát igényel az adott rendszer megtervezése. Biztosítani kell a nagytömegű adat eljuttatását A-ból B-be (optika, rádiós átlövés stb.). Ezen megrendelők már kifejezetten igényelnék a video-analitikában rejlő lehetőségek kiaknázását; de a gyakorlati tapasztalatok szerint ez sok esetben jelentős kihívásokkal jár.

A mesterséges intelligenciára épülő megoldások esetében, jelenleg még hasonló nehézségekkel szembesül a végfelhasználó. Természetesen predesztinálható, hogy az MI alapú megoldások jelentősen fejlődni fognak az elkövetkezendő években, de még legalább 5 év, míg az „dobozos” termékekbe integrált MI megoldások stabilan 80% feletti hatékonysággal fognak üzemelni. Mint azt Szabó László megjegyezte, nem olyan egyszerű az emberi agyat lemodellezni, ahogy sokan gondolják. Léteznek, sőt meglehetősen gyakoriak azon kihívást jelentő körülmények, melyek mellett a leghatékonyabb MI applikáció is hajlamos magas hibaráta mellett működni; továbbá, kiragadott példaként, egyes színek (pl. sárga autók) azonosítása is magasabb hibaráta mellett valósul csak meg (az LDSZ által tesztelt megoldások esetében). Azt azonban szükséges hangsúlyozni, hogy az élő és rögzített videoanyag kiértékelésében jelentős segítséget jelentenek az MI-alapú analitikák.

Szabó László kiemelte, általános technológiai előre lépéseket vizsgálva az ONVIF vonatkozásában lát egyre nagyobb mértékű (gyártói) igazodási hajlandóságot. A teljes „interoperabilitás” egyre magasabb fokú, mégha 100%-ról továbbra sem beszélhetünk.

Zárszó

A piac néhány szereplőjét még megszólítottam, de „lapzártáig” e két cégtől érkezett a felvetett kérdéseimre érkezett részletes válasz. Természetesen nem adom fel, s igyekszem megtudni, hogy milyen vélemény fogalmazódik meg a fentiekről szűkebb pátriánk további prominenseinek. Szubjektív összegzésem és meglátásom szerint, a biztonságtechnikai piac – ha csak valami nem jön közbe – élesen kettéválni látszik. Lesz egy (jelen állapotok szerint) kisebb csoport, akik élnek a technológiai fejlődés kínálta „extra” lehetőségekkel és szoftveres / hardveres fejlesztésekkel kínálnak komplex, megrendelőik valós igényeire választ adó megoldásokat. Még hozzájuk sorolom azon cégeket (az ő számuk leheletnyivel több) akik a piacon elérhető „dobozos” megoldásokkal hoznak létre a végfelhasználó valós igényeit kiszolgáló rendszereket. A másik oldalon azon biztonságtechnikai vállalkozások tömege látszik, akiknél ugyan a szükséges képességek rendelkezésre állnak – vagy azok előteremthetők –, de mégsem szállnak fel a technológiai lehetőségek vonatára; bízva abban, hogy ami eddig, az elmúlt 10-20 évben ment, az ketyegni fog ezt követően is. Ez a „piac ezt igényli” nekem nagyon hasonlít a kereskedelmi TV-k 2000-es évek közepi mentalítására. Akkor azt kérdezték tőlük, hogy miért ontják ezeket a lélekölő „valóság” „show”-kat. A válasz ugyan ez volt: ez a piaci igény. Lehet, de Ogilvy (a reklám múlt századi guruja) óta tudjuk, hogy a „piaci igény” befolyásolható. Viszonylag egyszerű eszközökkel. Nem tudom, kinek lesz igaza, térjünk vissza a kérdésre úgy 5 év múlva!

Szerző: O.V.SZ.
Tagek: videotechnika

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Ksenia lakásautomatizálás
Olvasta már?
Ksenia lakásautomatizálás