A CCTV filozófiája 1.
… avagy semmi sem változik, csak a technológia fejlődik
- Biztonságtechnika
- /
- 2022-08-22
Az ókori kínai Szun-ce író, filozófus és hadvezér, A hadviselés törvényei c. könyve alapján (is) megállapítható, hogy semmi sem változik, kivéve a technológiát. Egyes hangsúlyok áttevődhettek (esetleg) a humán faktorról a műszakira, de az alapelvek 2000+ éve nem változtak, bármennyire is szeretnénk hinni az emberiség tudati fejlődésének mítoszában.
Alapvetésnek fogadjuk el, hogy a vagyonvédelem – ennek részeként a CCTV alkalmazása – is háború. Bizonyosan nem olyan véres, mint amit fegyverekkel vívnak, de az alapok egyazon tőről fakadnak. Hihetnénk, hogy a Szun-ce által papírra vetett öt tényezőt (út, ég, föld, hadvezér, törvény) nem lehet megfeleltetni a CCTV berkein belül. Valójában mi sem áll távolabb a valóságtól.
Az Út
„El kell érnünk, hogy a nép ugyanúgy gondolkodjék, mint uralkodója, s így képes legyen vele együtt meghalni, képes legyen vele együtt élni, anélkül, hogy félelmet vagy kétséget ismerne.” (Szun-ce)
Kicsit ódivatúnak tetszhet a megfogalmazás, de formáljuk kevéssé modernebre a fogalmakat. A CCTV rendszer üzemeltetésének van egy (sok esetben több) célja. Ezt a célt szerencsés esetben az a vezető szerepet betöltő személy határozza meg, aki jogosult a legfelsőbb szintű döntések meghozatalára. Az, hogy az adott rendszer egy családiház, vagy egy város biztonságtechnikai eszköztárát gyarapítja, e szempontból másodlagos kérdés.
Tiszta, egyértelmű célokra van szükség már a rendszer tervezésekor, ellenkező esetben lesz egy csili-vili, semmire sem jó problémagenerátorunk. Pontos célok hiányában úgy a tervező, mint a telepítő csak találgat, a vagyonvédelem pedig nem totó/lottó vagy barkochba. Ahhoz, hogy az adott CCTV rendszerből kihozhassuk a maximumot, szükséges bírni az érintettek konstruktív együttműködését, egyetértését és bizalmát. Nem megkerülhető, hogy ismerjék a telepítés okait (legalábbis azok zömét); érezzék, saját védelmüket is szolgálja a technológia. Ellenkező esetben a telepítő csak „feldobál pár kamerát”; a további érintettek vonatkozásában pedig állandó feszültségforrás lesz az adott video-megfigyelőrendszer, melyet „brahiból” is igyekeznek kijátszani. Lehet persze arra apellálni, hogy kényszerítsük az „elfogadást”, de a kényszer soha sem olyan erős és hatékony alap, mint az „Út önkéntes követése”.
Az Ég
„A homály és a fény, a hideg és a hőség, a napszakok és évszakok.” (Szun-ce)
Talán ez szorul a legkevesebb magyarázatra, különösen, ha a fent említett célokkal alaposan tisztában vagyunk. A fizikai környezet sajátosságainak alapos ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy a megfelelő eszközöket válasszuk ki. Valójában, itt is akadhatnak buktatók, melyekkel nehéz számolnia egy telepítőnek, ezért kell, hogy a megrendelő tisztában legyen az „Ég”-gel, azaz a védendő terület „éghajlati” sajátosságaival. Könnyedén előfordulhat, hogy a telepítés idején viszonylag ideális viszonyok vannak éjjel-nappal egyaránt; de a „Stonehenge effektus” mindig ott leselkedik a sarkon. Azaz előfordulhat, hogy az év adott időszakában – ez lehet egy-két nap, vagy néhány hét – a Nap elér olyan helyre, melyet soha máskor az év folyamán nem világít meg, elvakítva az ott üzemelő – a telepítés során professzionálisan beüzemelt és finomhangolt – kamerá(ka)t. Az a kevéssé barátságos személy, aki ezzel tisztában van, máris tippet adhat más rosszéletűeknek, hogy mikor érdemes a védett területet abból az irányból megközelíteni. Hasonló problémaforrás lehet a „mikroklíma”, értem itt ez alatt a tetőszerkezetek széles körét. Ha csak a 2022-es év hőhullámait vesszük alapul, nagyon nem minden, hogy egy fém tetőre, milyen hővédelemmel ellátott kamera kerül ki. Ami árnyékban 38-40 °C, az a fém tetőn már tükörtojás sütésére alkalmas hőmérséklet, ennek minden „áldásos” hatásával. A sort még hosszasan lehetne folytatni az általánosságok irányába – f/f üzemmód éjjel, de a megrendelőnek fontos lenne a szín információ, speciális alkalmazások (rendszám-, arc alapú személyazonosítás) kérdéskörei stb. – de ezzel nem rabolnám az olvasó becses idejét (még).
A Föld
"A távoli és a közeli, a járhatatlan és a járható, a tágas és a szűk, a halál és az élet." (Szun-ce)
Ez a rész is kevésbé magyarázandó paraméterek közé tartozik: szükséges alaposan ismerni a védendő terület szoros és átvittebb értelemben vett földrajzi sajátosságait – és alkalmazkodni kell azokhoz. Nem mindegy, hogy mekkora területet kell lefedni, hova lehet / kell telepíteni a kamerákat, az adatkommunikáció miképp „lőhető” át „A” pontból „B”-be, a tápellátás miként oldható meg stb. Ma már közhelynek számít, de az egyetlen(!) kamerával „mindent (is) látni akarok” elv leginkább a ”mission impossible” kategóriába tartozik az esetek jelentős többségében, mégis főnixként támad fel időről-időre ez a megrendelői elvárás. Itt és most bele nem mélyedve a képalkotás sajátosságaiba, miként az emberi szem sem lát „kanyarba” és a „domb mögé”, a kamera sem fog – de igény lenne rá.
A Hadvezér
„A bölcsesség, a megbízhatóság, az emberség, a bátorság és a szigorúság.” (Szun-ce)
Az elsőszámú vezető után – a vagyonvédelem szempontjából – a legfontosabb szereplő, nevezzük biztonsági vezetőnek. Természetesen számos esetben a két „pozíció” egybeolvad – az, hogy ez mennyire szerencsés, az egy másik cikk tartalma kellene, legyen. A biztonsági vezető az, aki tisztában van a gondjaira bízott szervezet és terület minden sajátosságával, komplex egységként tekint a védelmi megoldásokra, legyen az humán vagy műszaki. Képes értelmezni a hozzá érkező információt, szolgáltassa azt a CCTV rendszer, vagy a biztonságiőr, és proaktív intézkedéseket hozni ezek alapján. Szabályokat hoz és tartat be, emberségesen, de kellő mértékű szigorral, garantálandó a védelem szükséges mértékének megmaradását. Erős lenne hadvezérnek nevezni? Lehet, de ha nem akként tekint magára, akkor egy lépéssel mindig az események mögött fog haladni.
A Törvény
„A katonai szabályok és a rend, a helyes úton való vezetés, valamint a szükségletekről való gondoskodás.” (Szun-ce)
Szerintem, ez sem szorul túlzott magyarázatra. A CCTV rendszerek működését számos jogszabály és egyéb, kötelezően előírt szabályozó keretezi. Ezek betartása nem szabadon választott lehetőség, de be nem tartásuk húsbavágó következménnyel jár (gondoljunk csak a GDPR szankcióira). Adottak az objektív keretek (jogszabályok), nagyobb szervezetek esetében a CCTV rendszer működéséhez kapcsolódó (kötelezően elkészítendő) belső szabályok esetében nem árthat, ha törvényi előírások recitálásán felül figyelembe veszi az „épp aktuális” társadalmi, de legfőképpen az adott szervezetben vallott / elvárt értékeket (lásd fentebb az „Út” címszó alatt). Amennyiben ez meg van, már „csak” be kell tartani azokat.
A „szükségletekről való gondoskodás” sem rakétatudomány, hiszen úgy a video-megfigyelőrendszernek, mint az azt kezelő/felhasználó személyzetnek meg vannak a maga igényei. Bármelyiket figyelmen kívül hagyva a védett terület biztonsága gyengülhet meg, akár végzetesen is.
Zárszó
Magától értetődő, hogy minden egyes alcímet még jelentősen bővíthetnénk, de ezt már a bölcs olvasó saját fantáziájára bízom; hiszen ahány védendő terület/objektum annyi út / ég / föld / hadvezér / törvény. Mindemellett nem árt néha visszanyúlni a kezdetekhez. Ha másért nem azért, hogy kellő alázattal fogalmazhassuk meg: semmi sem változik, kivéve az alkalmazott technológiai megoldásokat.
Szerző: O.V.SZ.
Alapvetésnek fogadjuk el, hogy a vagyonvédelem – ennek részeként a CCTV alkalmazása – is háború. Bizonyosan nem olyan véres, mint amit fegyverekkel vívnak, de az alapok egyazon tőről fakadnak. Hihetnénk, hogy a Szun-ce által papírra vetett öt tényezőt (út, ég, föld, hadvezér, törvény) nem lehet megfeleltetni a CCTV berkein belül. Valójában mi sem áll távolabb a valóságtól.
Az Út
„El kell érnünk, hogy a nép ugyanúgy gondolkodjék, mint uralkodója, s így képes legyen vele együtt meghalni, képes legyen vele együtt élni, anélkül, hogy félelmet vagy kétséget ismerne.” (Szun-ce)
Tiszta, egyértelmű célokra van szükség már a rendszer tervezésekor, ellenkező esetben lesz egy csili-vili, semmire sem jó problémagenerátorunk. Pontos célok hiányában úgy a tervező, mint a telepítő csak találgat, a vagyonvédelem pedig nem totó/lottó vagy barkochba. Ahhoz, hogy az adott CCTV rendszerből kihozhassuk a maximumot, szükséges bírni az érintettek konstruktív együttműködését, egyetértését és bizalmát. Nem megkerülhető, hogy ismerjék a telepítés okait (legalábbis azok zömét); érezzék, saját védelmüket is szolgálja a technológia. Ellenkező esetben a telepítő csak „feldobál pár kamerát”; a további érintettek vonatkozásában pedig állandó feszültségforrás lesz az adott video-megfigyelőrendszer, melyet „brahiból” is igyekeznek kijátszani. Lehet persze arra apellálni, hogy kényszerítsük az „elfogadást”, de a kényszer soha sem olyan erős és hatékony alap, mint az „Út önkéntes követése”.
Az Ég
„A homály és a fény, a hideg és a hőség, a napszakok és évszakok.” (Szun-ce)
A Föld
"A távoli és a közeli, a járhatatlan és a járható, a tágas és a szűk, a halál és az élet." (Szun-ce)
A Hadvezér
„A bölcsesség, a megbízhatóság, az emberség, a bátorság és a szigorúság.” (Szun-ce)
A Törvény
„A katonai szabályok és a rend, a helyes úton való vezetés, valamint a szükségletekről való gondoskodás.” (Szun-ce)
A „szükségletekről való gondoskodás” sem rakétatudomány, hiszen úgy a video-megfigyelőrendszernek, mint az azt kezelő/felhasználó személyzetnek meg vannak a maga igényei. Bármelyiket figyelmen kívül hagyva a védett terület biztonsága gyengülhet meg, akár végzetesen is.
Zárszó
Magától értetődő, hogy minden egyes alcímet még jelentősen bővíthetnénk, de ezt már a bölcs olvasó saját fantáziájára bízom; hiszen ahány védendő terület/objektum annyi út / ég / föld / hadvezér / törvény. Mindemellett nem árt néha visszanyúlni a kezdetekhez. Ha másért nem azért, hogy kellő alázattal fogalmazhassuk meg: semmi sem változik, kivéve az alkalmazott technológiai megoldásokat.
Szerző: O.V.SZ.
Tagek: CCTV
Cikkek hasonló témában
Ajax Video DomeCam Mini
- 2024-12-02
- /
- Kamera
Milestone XProtect 2024 R2
- 2024-11-26
- /
- CCTV
Techson MS6-os kamerák
- 2024-11-26
- /
- Kamera
Dahua TiOC 2.0 kamera
- 2024-11-26
- /
- Kamera
Reyee CCTV Megoldás Pre-Sales Fázis
- 2024-11-25
- /
- Biztonságtechnika