Átadásra került Tiszalúc és Nagybajom térfigyelő rendszere


Átadásra került Tiszalúc és Nagybajom térfigyelő rendszere
A jövőre 30 éves LDSZ Vagyonvédelmi Kft. idén nyáron átadta a 30. városi térfigyelő rendszerét, mivel sikeresen zárult 2 városi térfigyelő műszaki átadása is 2022 júniusában. A patinás pécsi központú cég 2021-ben közbeszerzésen nyerte el Tiszalúc Nagyközség és Nagybajom Város térfigyelő rendszerének kiépítését.

Az állami projekt keretében megvalósuló beruházáshoz a terveket a Megyei és az Országos Rendőr Főkapitányság szakemberei vizsgálták felül és engedélyezték. A hatóság szakemberei a műszaki átadás eljárásában is aktív szerepet játszottak.

A rendőr szakmai szempontok figyelembevételével kerültek elhelyezésre az egyes kamerák. A magas szintű rendőri műszaki elvárásoknak kamera és optika oldalon az LDSZ által importált MILESIGHT gyár 5 és 8 MegaPixeles kamerái feleltek meg. Az IK10 vandálvédelemmel bíró kamerák nagy felbontásának és 110 fok feletti látószögének köszönhetően a települések érzékeny pontjai videóval fedettek. A P-Iris-es optikákkal a kép minden pontja tűéles. A települések bejáratánál rendszám felismerő kamerák dolgoznak. A ki- és belépő járművek rendszámait tartalmazó adatbázisban szűréseket, statisztikákat végezhet a bűnüldöző hatóság.


A kamerák videójelét több kilométeres optikai kábelhálózat COMNET menedzselhető switch-eken keresztül juttatja el a video központba.

A rögzítést az LDSZ által forgalmazott CATHEXIS Videó Menedzsment Szoftver végzi. A CATHEXIS rögzítő lehetővé teszi az események gyors megtalálását a helyi rendőrök, a közterületi és polgárőr vezetők számára a SNAP SEARCH funkció segítségével: a megfigyelt képterület kijelölt szegmensének változásairól készít pillanatképsorozatot, melyekre kattintva azonnal a minket érdeklő tartalomhoz ugorhatunk. A pillanatképek összefűzésével célirányos, akár több idősávot felölelő „klipeket” készíthetünk. Sőt, a MOTION SEARCH szolgáltatás használatával a felhasználó által (utólag) meghatározott képterületen érzékelt mozgásokat villámgyorsan kilistázza. Az Adjacent Camera Mapping (Szomszédos Kamera Feltérképezés) segítségével egy adott személy/objektum mozgása egyszerűen és intuitív módon követhető több („szomszédos”) kamera képanyagán keresztül. Egy nyílra kattintva a képen, amerre a követett személy elhagyta az adott kamera látómezejét, a rendszer automatikusan az adott irányban levő területet megfigyelő kamerára ugrik. Így megdönthetetlen bizonyítékot képes szolgáltatni a közterületen bekövetkező bűncselekményekről.

Az LDSZ tulajdonosainak 2. generációja számára megvan a szép feladat : további 30 év, további 30 térfigyelő megvalósítása magas műszaki színvonalon, a megrendelők megelégedésére.

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Presence az IP-s RFID beléptető, amiben az arcfelismerés grátisz
Olvasta már?
Presence az IP-s RFID beléptető, amiben az arcfelismerés grátisz