Kamera, mely csak azt látja, amit kell! (?)


Kamera, mely csak azt látja, amit kell! (?)
A Kaliforniai Egyetem (UCLA) NanoSystem Intézetének kutatói olyan megoldáson fáradoznak, mely nem kipixelesíti / elmossa az adatvédelem alá tartozó területeket, hanem egyenesen kihagyja azokat a képalkotásból.

Pontosabban, kizárólag azon objektumok indukálnak képalkotási folyamatot, melyeket a felhasználók célzottan meghatároznak. Kicsit előre szaladva, ez annyit tesz, hogy amennyiben (pl.) csak a rendszámokra vagyunk kíváncsiak, nem szükséges (persze nem is hátrány) leszűkíteni a kamera látóterületét a rendszám valószínűsíthető felbukkanási zónájára, nyugodtan befoghatunk relatíve nagyobb terület, mivel a kamera kizárólag a rendszámról (és esetleg a járműről) generál adatot, de a környezetről és a bent ülő személyekről nem. A technológia központi eleme egy speciális 3D nyomtatású diffraktív szűrőrendszer, mely a beneti adatokból csak a megjelölt objektum osztály „reprodukálását” teszi lehetővé. A kutatás jelenlegi fázisában a kutatók egy olyan demo rendszert valósítottak meg, mely képes – a szűrők és mélytanuló algoritmusok segítségével – kizárólag a kézírással készült 2-es számról képanyagot készíteni, minden más figyelmen kívül hagyásával.

Forrás: https://samueli.ucla.edu/novel-privacy-preserving-camera-captures-only-objects-of-interest/

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Innovatív héjvédelem Alean vezeték nélküli infrafüggönnyel
Olvasta már?
Innovatív héjvédelem Alean vezeték nélküli infrafüggönnyel