VSaaS mint telepítői árbevétel stabilizátor


VSaaS mint telepítői árbevétel stabilizátor
A felhőalapú CCTV szolgáltatások (VSaaS) egyre népszerűbbek az óceánon túl (jellemzően Észak-Amerika), ami előre vetíti a piaci/marketing struktúrák jelentős átalakulását, már akár 3-5 éven belül.

Felhasználói oldalról előnyként jelenik meg a kiszámítható költségek kérdésköre, az akár kameránkénti bővítés, az hozzáadott szolgáltatások (jellemzően analitika) rugalmas igénybe vétele, valamint az igényebe vett szoftverek és a hardverek firmwareinek automatikus frissítése. Telepítői (szolgáltatói) oldalról pedig stabil, relatíve jól tervezhető, havi szintű bevételi forrást jelent a VSaaS. Különösen, ha mindez kiegészül egy távfelügyeleti szolgáltatással, melyre már a világ más pontján is vannak kezdeményezések. Kiemelt célcsoportot jelenthetnek a logisztikai vállalkozások, a számos telephellyel rendelkező szervezetek; valamint azon projektek, melyek csak időlegesen kívánnak CCTV rendszert igényebe venni (rendezvények, építkezések stb.) Ma még, a magyar piacon ez talán nehezen megvalósíthatónak tűnhet ez az üzleti modell, de figyelembe véve a közösségi járműmegosztásos közlekedési módok egyre növekvő népszerűségét, nem lehet lehetetlen, hogy ezen trend kis késéssel nálunk is egyre dominánsabbá válik. (OVSZ)

Forrás: Security Business Magazine

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Megbízható kültéri kapcsolat: Ismerje meg a Ruijie Reyee RAP62-OD-t
Olvasta már?
Megbízható kültéri kapcsolat: Ismerje meg a Ruijie Reyee RAP62-OD-t