Beléptetőkapu a Hikvision portfoliójában


Beléptetőkapu a Hikvision portfoliójában
Új piaci szegmensre lépve, integrált arcfelismerő (MinMoe) és QR kód olvasó technológiával rendelkező, „egykábeles”, 30/60 ember/perc áteresztési kapacitású, 12 millió nyitás-zárás munkamenet kiszolgálására képes, rozsdamentes acél házzal rendelkező okos-beléptetőkapukat dobott piacra.

A cég megállapítása szerint ezzel könnyedebbé, gyorsabbá és költséghatékonyabbá válhat ezen megoldások telepítése (hiszen nem két különálló technikát telepíteni és összehangolni), s elejét lehet venni az esetleges, biztonsági „együttműködési problémáknak”. A Hikvision illetékesének elmondása szerint, az új, „beszorulás” és „vonatozás” érzékelés funkciókkal rendelkező beléptetőkapuk a karbantartás folyamatát is jelentősen egyszerűsítik, köszönhetően öndiagnosztikai funkciójuknak. A diagnosztika eredményeit megjelenítő webes felületről egyszerűen leolvasható, mely részegységnél keletkezett probléma (azaz, nem szükséges a telepítés helyszínére kiszállni); mindemelett a hibakódok a kapuk LED kijelzőjén is megjelennek. A látogatószámlálás / visszapasszolás-gátlás funkciókkal rendelkező kapuk memóriája 50 000 arc, 250 000 azonosítókártya adatának és 1M be-/kilépési naplóbejegyzés tárolására képes. A Hikvision menedzsment platformjának köszönhetően az új beléptetőkapuk összeköthetők egyéb vagyonvédelmi eszközökkel és rendszerekkel. Végül, de nem utolsó sorban, a kapuk LED kijelzői támogatják „egyéb” üzenetek, hirdetések megjelenítését is.

Forrás: Hikvision
Tagek: beléptető

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Dahua TiOC 2.0 kamera
Olvasta már?
Dahua TiOC 2.0 kamera