Az emberi fül, mint biometrikus azonosító


Az emberi fül, mint biometrikus azonosító
Leporolta és továbbfejlesztette a „füllenyomat-azonosítás” technológiai alapjait a Tuniszi Nemzeti Műszaki Egyetem kutatócsoportja, s így már alkalmas a 2007-ben (más kutatók által megálmodott) célra: a nagyhatékonyságú személyazonosításra – legalább is a kutatócsoport vezetője (Sana Boujnah) állítása szerint.

A fül – személyazonosítási célú – felhasználására történt eddig próbálkozások nem tekinthetők sikertelenek, de meglehetősen ideális körülmények szükségeltettek ahhoz, hogy az egyéb beléptető megoldásoktól elvárt minimum hatékonysági szintet teljesítsék. A tuniszi csapatnak (állításuk szerint) sikerült olyan algoritmust megalkotniuk, melyek a mindennapi felhasználást jellemző (kevéssé ideális) körülmények között, 6/10 másodperc alatt, 93.88%-os azonosítási hatékonyságot produkál. Ezzel megnyílhat az út az emberi fül „felhasználására” a beléptető / hozzáférésellenőrző megoldások területén. Első hallásra furcsának tűnhet ezen testrészünk (azonosítási célú) alkalmazása, a kutatók hangsúlyozzák, hogy a fül kevéssé változik a kor előre haladtával, valamint az azonosításhoz nem szükséges közvetlen kontaktus, elegendő 30cm-re megközelíteni a leolvasót.

Forrás: SPIE.

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Új lehetőség hálózatok műszeres dokumentációjának készítéséhez az I-Sec Kft-nél
Olvasta már?
Új lehetőség hálózatok műszeres dokumentációjának készítéséhez az I-Sec Kft-nél